– Megszáradt már a tegnap lekaszált fű. Össze kell szedni, nehogy megázzon! – mondta nagyapa.
Peti, a hétéves unoka, leszállt a körtefáról, gereblyézni kezdte az illatos száraz füvet, és akkor meglátta a földtúrást.
– Itt egy hangyaboly! – kiáltotta izgatottan.
– Ezt egy vakond túrta, ezért vakondtúrás a neve – javította ki nagyapa, látva a frissen túrt földkupacot.
– Mi az a vakond? – kérdezte tágra nyílt szemmel Peti.
– Fejezzük be, amit elkezdtünk, és akkor elmondom neked a vakond meséjét.
Amikor a nyulak eledele már védett helyen volt, leültek a körtefa árnyékába, és nagyapó mesélni kezdett.
Valamikor réges régen élt a földön egy rossz ember és egy rossz asszony. Azt beszélték róluk, hogy az alvilágból küldték őket, hogy bosszantsák embertársaikat, mert mindenkivel veszekedtek, mindennel elégedetlenek voltak, és mindenkit gyűlöltek.
Megelégelték ezt az akkori bírák, és büntetésből örökre föld alatti életre ítélték őket.
Dúltak-fúltak mérgükben, de nem volt mit tenniük. El kellett fogadniuk a büntetést. Ezért két kezükkel lakást vájtak maguknak a föld mélyébe, ahol mindenféle csúszómászókkal és bogarakkal táplálkoztak. Egy idő múlva a sok ásástól kezük lapáttá változott, s mivel sötétségben éltek, a szemükre se volt szükségük. Ezért a látásuk úgy meggyengült, hogy már egymást is alig látták. De annál jobban élesedett a hallásuk és a szaglásuk. Ruhára se volt szükségük, mert egy idő után testüket beborította egy rövid, bársonyos szőrzet.
Egy szép napon az asszony öt apró négylábú fiat hozott a világra, amelyeket emlőjéből táplált. Nemsokára kiderült, hogy a kis jövevények se látnak csak alig-alig, s akkor a szülők egytől egyig vakondnak becézték a fiaikat, és ők lettek a vakond szülők. Így jött létre az első vakond család. Az öt kis vakond apja reggeltől estig vájta a járatokat a föld mélyében, hogy mindenik fiának lakása legyen. Naponta háromszor járt vadászni, hogy nagyétkű családja számára elegendő ételt biztosítson. Számos éléskamrájukból soha se fogyott ki az eledel.
Mikor a vakond család fiai, nagyobbak lettek, apjuktól megtanulták az élelemszerzés fortélyait. Éles hallásukkal messziről meghallották a zsákmány mozgását, és jó szimatjukkal megérezték a szagát is. Ilyenkor, mint igazi ragadozók, mellső lábukkal utat ástak maguknak követve a prédát akár a felszín felé is. A felgyűlt földet, a fejükkel a felszínre lökték. Így keletkeztek a vakondtúrások.
Vadászútjaikról számtalan prédával tértek haza anélkül, hogy tudták volna, milyen hasznos munkát végeztek.