Pipőke útitársa

A galamb hármat koppintott csőrével az ablakon, és Pipőke felébredt. Felkelt, végzett pár frissítő tornagyakorlatot, majd megmosakodott, felvette kopott házi ruháját, és számba vette napi teendőit.

Édesanyja halála után az apja újra megnősült. A új asszonynak volt két kislánya. Pipőke örült mostoha testvéreinek, mert azt hitte, vidám életük lesz majd együtt. Így is lett volna, ha nem úgy kezdődött volna minden, mint abban a mesében, amit a minap olvasott a gonosz mostoháról és annak lányairól. Azonban Pipőke bizakodó volt. Eldöntötte, hogy bármi is történik, nem hagyja, hogy a szomorúság a lelkébe költözzön.
Alig lépett ki a szobájából, már hívta a mostohája: Vidd be lányaimnak a legszebb ruhákat, mert ma a főtérre megyünk. Pipőke lelkét jóleső izgalomjárta át. Utoljára édesanyjával járt a város központjában, s bár akkor pár évvel kisebb volt, mégis jól emlékezett, mennyire lenyűgözték a szökőkutakból égre törő vízsugarak, a paloták és a csillogó kirakatok. Szerette volna újra átélni ezt az élményt. Bevitte hát húgainak a ruhákat, és sietett ő is átöltözni.
Átöltözni? De mibe? A régieket kinőtte, és új ruhát már évek óta nem kapott.

Sebaj, egyszer minden jóra fordul, gondolta, amikor látta, hogy őt nem hívják a közös sétára. Visszament hát a konyhába, ahol az asztalon várta egy nagy tál hamuban a sok borsó, amit ki kellett válogatnia. Zúgolódás helyett kitárta az ablakot, kettőt tapsolt, beröppentek barátai a galambok, és pár perc múlva már egy másik tálban mosolyogtak a fényes borsószemek. A szorgos madarak pedig visszarepültek oda, ahonnan jöttek.
Miután mindent elvégzett, vette a könyvét, és kiült a kertben terebélyesedő tölgyfa alá a padra. Alig olvasott pár sort, amikor szólították: „Pipőke! Pipőke! Szétnézett, s hát éppen akkor szállt le elébe kedvenc galambja különös utasával, egy arasznyi zöldruhás emberkével, akinek a fején arany korona csillogott.

–Borsókirály vagyok – mutatkozott be röviden a rangos jövevény, és megkérdezte, hogy lehet-e a kislány vendége egy kis időre.

–Szívesen látom felségedet – hangzott a szívélyes válasz, és a galamb felröpítette Borsóország királyát Pipőke mellé a padra.

–Őméltóságod mi járatban van minálunk? – érdeklődött udvariasan Pipőke.

–Eljöttem hozzád, kislányom megköszönni, hogy kimentetted fiaimat a hamuból.

–Szívesen tettem – mondta illő szerénységgel Pipőke.

–Bátor és okos kislány vagy. Látom, hogy szeretsz olvasni is. Ez nagyon jó, mert szükséged lesz egy társra az úton, amelyen járni fogsz, mondta a bölcs király, és már indult volna vissza Borsóföldre, de Pipőke újabb kérdése megállította:

–Felség, milyen úton fogok járni?

–Kedvesem, mindnyájan azon az úton járunk, amelyet választunk magunknak, és nem mindegy, hogy azon az úton ki lesz az útitársunk – felelte a bölcs király, és elbúcsúzott kedves vendéglátójától.  

Pipőke Borsó király látogatása után eldöntötte, hogy az élet bonyolult, és többet nem foglalkozott a rejtélyek megfejtésével.

Azonban nem telt el egy napja se, hogy tanulás után ne olvasott volna egy mesét vagy egy érdekes történetet.  És minél többet olvasott, annál jobban megvilágosodott számára Borsókirály szavainak üzenete, míg egy szép napon megnyílt előtte az út is, amelyen élete során járni fog, és már azt is tudta, hogy ki lesz az útitársa.