Bori férjet választ

Különleges tetteit látva, mindenki tudta, hogy Bori nem mindennapi lány. Legutóbb azzal ejtette ámulatba a falu népét, hogy amikor leérettségizett, egy szamarat kért ajándékba. Gyere velünk, és válaszd ki magad az ajándékodat, ajánlották neki a szülei. Majd kiválaszt ő engem, mondta Bori, és elmentek a vásárba. Amikor megérkeztek, ő nem vegyült a jobbra-balra hömpölygő tömegbe. Állt és várt. Így ajándék nélkül fogsz hazamenni, súgta a fülébe az anyja, de tévedett, mert épp akkor állt meg lánya előtt egy szép szőke szamár, nyomában a gazdájával. Gazda és szamara egyaránt meglepte Borit, de ő gyorsan magához tért. Megsimogatta a szamarat, és a fülébe súgta: Ne félj! Jó barátok leszünk! A szamár gazdája így búcsúzott kedvencétől: Isten áldjon, Magor! Úgy látom, hogy jó kezekbe kerültél.
Kifizették az árát, és a szamárral elindultak hazafelé.

Otthon Bori lecsutakolta új barátját, megetette, megitatta, de az istállóba nem tudta becsábítani. Ha nem, hát nem, mondta Bori, de akkor mutasd meg, hogy hol akarsz lakni! A szamár elindult a ház felé. Felment a lépcsőkön, és megállt a pitvar ajtajában. Bent szeretnél lakni a házban? – kérdezte Bori meglepődve. A szamár bólintott. Ez igent jelent, gondolta a lány, és beengedte barátját a pitvarba s onnan a szobájába. Magor szétnézett a napfényes helységben, látta, hogy minden rendben, és visszament az udvarra.

Eljött az este. Boriék vacsoráztak. Magor az udvaron állt a nyári holdfényben, s a kitárt ajtón át a családot nézte. Mit bámul ránk az a szamár? Kinézi az ételt a szánkból – zúgolódott Bori anyja. Menj, lányom, egy marék szénával csalogasd az istállóba, és zárd rá az ajtót! Azonban Magor nem mozdult a helyéről. Vacsora után a szülők lefeküdtek, Bori pedig mosogatott. Magor az udvarról figyelte. Hol akarsz aludni? – kérdezte tőle később Bori. Magor bement a házba, és megállt új gazdája szobájának ajtója előtt. Ott őrködött egész éjjel. Néha aludt is egy keveset, de az elég volt neki.

Itt az ideje, hogy férjhez menj, lányom, mondta egyik nap Borinak az anyja. Kihez menjek, anyám? Nem járok senkivel. A szomszéd fia érdeklődik irántad. Hiába, mert ő engem nem érdekel. Eközben nem vették, észre, hogy a szamár ott állt, és kihallgatta őket.
Másnap reggel Magor a kapunál várakozott. Sétálni szeretnél? Akkor hát menjünk, mondta Bori, és kinyitotta a kaput. Hova mentek? – érdeklődött az anyja. Csak a szomszéd faluba s vissza – felelte Bori. Akkor nem sejtette, hogy valóban oda viszi őt a szamár. Amikor a kiértek főútra, Magor a lány mellé állt, s mint egy biztatásként, oldalról könnyedén megbökte. Üljek a hátadra? Hát jó. Amint gazdáját a hátán érezte, Magor ügetni kezdett, és nem állt meg csak a szomszéd faluban egy ház előtt. Borit nem zavarta, hogy aki látta őket rosszallóan csóválta a fejét. Hosszú haja lobogott a szélben, arca kipirult, és boldog volt.
Attól a naptól kezdve Bori sokszor ment ki szamárháton a faluból, de estére mindig hazatért.

Egyik vasárnap az anyja azzal állt elő, hogy aznap ne menjen el otthonról, mert a szomszédék átjönnek, hogy megkérjék a kezét a fúk számára. Kérhetik, de én nem adom. Ezért jobb lesz, ha otthon maradnak, felelte félvállról Bori. Rendes fiú az, próbálkozott az anyja, de Bori, mint aki tudja, hogy mit beszél, rávágta, hogy van nála rendesebb is.
Ez a lány, ha így folytatja, pártában marad, sopánkodott tovább az anyja, azonban az apa lánya védelmére kelt: Hagyd őt, ne nyaggasd! Hadd válasszon ő férjet magának!

Pár nap múlva Magor újra gazdájával a hátán ügetett a szomszéd falu felé.
Éstére hazaértek. Bori ragyogó arccal ült asztalhoz. Látta az anyja, de nem
kérdezte, mitől olyan boldog. Azonban amikor Bori megszólalt, mindenre fény derült. Anyám, apám! Holnap megkérik a kezemet. Hogyhogy, ki kéri meg a kezedet? – kérdezték meglepődve a szülei. Holnap megtudjátok – felelte titkolózva a lányuk.
Másnap este Bori kipirult arccal engedte be az ajtón kopogtató szép szál idegent, akit bemutatott a szüleinek.
Anyám, apám, ő Magor, akit férjül választottam magamnak.
Bori szüleinek a szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Hiszen ő… a vásárból…. a szamár… dadogták felváltva. Igen asszonyom, én adtam el a vásárban önöknek a szamarat, akire búcsúzáskor ragasztottam rá a saját nevemet, hadd szokja meg a lányuk, mert amikor megláttam, már tudtam, hogy ő lesz a feleségem.
Nahát fiam, hozzád vitte az a szamár olyan gyakran a lányunkat? De hol van most az a gézengúz? Hadd húzzam meg a fülét! – tréfálkozott a boldog apa.
Eközben Magor, a szamár, elégedetten ropogtatta a szénát a hűvös istállóban.