Az ingatag pillangó

Az ifjú pillangó a virágos kertben trpködött.

– Milyen csodálatos a napfényes világ – örvendezett – csupa virág, csupa muzsika amerre szállok! 

Lelkesedve attól, amit látott és hallott, elhatározta, hogy feleségül veszi a legszebb virágot.

– De szép pillangó, milyen színesek a szárnyai! – suttogták a virágok, és izgatottan várták, melyiküket fogja választani.

A pillangó virágtól virágig röppent, és végül leszállt az illatos rozmaringra.

–Feleségül veszlek, ha te is úgy akarod – mondta a lila virágnak, miközben illegette-billegette magát, és lebegtette színes szárnyait.

Irult-pirult örömében a szelíd rozmaring, és nem törődött azzal, hogy a többi virág irigykedve nézi. Azonban boldogsága szomorúságba fordul, amikor eléjük röppent az ösvényre a pacsirta, és dalolni kezdett. Abban a pillanatban elcsitult a zümmögés, és a duruzsolás. Mindenki a pacsirta dalát hallgatta. Az ifjú pillangó szeme felcsillant. Még nem látott ilyen szép madarat, s hát még a hangja! Azonnal megfeledkezett a rozmaringnak tett ígéretéról, és amikor a madár elhallgatott, feleségül kérte. Ám a pacsirta keményen megleckéztette: Nem leszek a feleséged, te, virágok szédítője, ingatag pillangó! Aztán felröppent, és dalával megvigasztalt minden szomorú virágot.