A nagylelkű ősz története

Egy szép napon megérkezett az ősz gazdag örökséggel, melyet a nyár hagyott rá, mielőtt elmenne.

            Szállást keresett,  lombsátor aljában meg is találta, de a sátor zöldjét kopottnak látta... Vette hát ecsetjét nagy festő létére, és az erdő lombját, sárga, piros, barna, bíborra pingálta. Mindenki csodálta ezt  a színváltozást.

         Boldog volt az ősz, s nagy boldogságában, kincseinek tárát a  tallózók előtt szélesre tárta. Ki a mezőt járta, zsákját alma, dió, mogyoróval színültig rakta, majd odújában elraktározta,  ki a föld alá vitt jó sok harácsot, hogy jövő tavaszig ne érjen hiányosságot!

         Ám az idő kereke fordult egy nagyot, és az ősz élete zorddá változott. Vasfogú hideg szél csatangolt a tájon,  a rokkant  ősz  sátrát cibálta vadul. Ólmos eső csapott sápadt arcába, nem védte őt más csak ködpalástja.

Földönfutóvá lett az ősz a csupasz vadonban.    

Mikor a tél megjött, s az erdőt, mezőt járta,  a  sokszínű pompának, s a kifosztott

ősznek hűlt helyét találta.