Háromperces mese 2

Mesetündér és a mese

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Ez a mese magányosan szomorkodott a polcon egy könyvben. Takarítás közben rátalált a háziasszony.  Forgatta jobbra-balra, nem tudta, mit kezdjen vele. Kidobom, hisz semmi haszna nincs, mondta, de amikor bele akarta tenni a szemetes zsákba, megszólalt a könyvben a mese: Kérlek, ne dobj ki! Még hasznomat veheti valaki.

Az asszony meggondolta magát, és visszatette a könyvet a polcra.

Éjjel Mesetündér beosont a szobába. Levette a polcról a könyvet, és elrepült vele Meseországba.

Másnap  különös zajra ébredt.  Kilépett a könyvből,  s egy fényes teremben találta magát, ahol   

sok-sok gyermekek ült a meseszőnyegen, és az ő nevét skandálta: Me-se! Me-se!

 Ők mindnyájan a barátaid szeretnének lenni. Itt az alkalom, hogy megismerjenek, mondta Mesetündér, és suhintott varázspálcájával. Abban a pillanatban a csupa fül és szem közönség körében kiskirályok, nagy királyok, királyfik és királylányok, nagyasszonyok, kisasszonyok, hazugok és igazmondók, szegények és dúsgazdagok, tündérek és boszorkányok, törpék, manó, óriások, varázslók és jövendőlők jelentek meg, s éltek valódi életet. 

E történet óta nem szomorkodik a mese. Mesetündér szárnyán járja a világot, és boldog, mert tudja, hogy aki őt meghallgatja, örökre megszereti, és jószívvel adja tovább másoknak is.

Így jár a mese szájról-szájra szerte a világban, és marad örökéletű.