Egy nyári estefelé, amikor a béka magányosan nézelődött a tó partján, fütyörészést hallott: 

Fordult jobbra, fordult balra,  de nem látott senkit, csak a fütyörészés hallatszott minden oldalról. Mivel bosszantotta a helyzet, jó hangosan belekiabálta a szürkületbe:

–Ki fütyül a környezetemben?
A beállott csendben a fülébe súgtak:
–A szél vagyok. Barátkozni szeretnék veled!
–Hol vagy? Mutatkozz, hogy láthassalak! – kuruttyolta a béka.
–Én látlak téged, de neked nem kell látnod engem, elég, ha csak elképzelsz, de érezni fogod a jelenlétemet.
–Jó. Akkor elképzelem, hogy erős vagy, mint a bátyám, okos, mint az apám, és repülni tudsz, mint a madarak.
A szél hangtalanul kuncogott, és megsúgta a békának, hogy egyetért az elképzelésével.
–Valóban tudsz repülni? – érdeklődött a béka.
–Tudok bizony. Szárnyammal, ha akarok, gyorsabban szállok, mint a madarak.
– De jó neked! – kuruttyolta némi irigységgel a béka –, bejárhatod a világot, senki se állhatja utadat. Csak azt nem értem, hogy míért suttogsz. Ettől borsódzik a hátam.
–Néha suttogok, máskor susogok, ha úgy van kedvem fütyülök, fütyörészek , dúdolok vagy dudorászok, de ha felbosszantanak zúgolódok, üvöltök és süvöltök. Így közlöm mindenkivel azt, amit gondolok.
–Most már értem – brekegett egy rövidet a béka, és elmélázott az élet furcsaságain.
Közben beesteledett. Az égen megjelent a hold, és köréje gyülekeztek már a csillagok is .
–Te hol alszol? – kérdezte a béka.
– A falubeli templom tornyában van a szállásom – susogta a szél, és fütyörészve elrepült a falu felé.
A béka még üldögélt egy ideig a tó partján, és vidáman kuruttyolt.
Másnap egy tavirózsa levelén ülve izgatottan várta új barátját. Amikor észrevette, hogy fodrozódik a tó vize, már tudta, hogy megjött, és egy merész ugrással előtte termett a parton.
–Ma utazni fogunk – dudorászta vidáman a szél.
–Hogy fogunk utazni? – kiváncsiskodott a béka.
–Repülünk – suttogta titokzatosan a barátja.
–Te igen, de én?
–Ne nyugtalankodj. Figyelj rám! Én fa szárnyamra veszlek, te jól megkapaszkodsz,  és repülünk a felhők között a nap országába.
Így történt. És szálltak sötét völgyek, kék óceánok fölött, láttak a magasból apró házakat, templomtornyok csúcsát, havas hegygerincet, és boldogok voltak, mint még soha.
Este volt már, amikor a csillagok közül leszálltak a tó partjára. A béka elbúcsúzott a széltől, és fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva alámerült a tó vizében, és családja körében pihenni tért. A szél is elégedetten surrant be csendes otthonába, a templom tornyába.