Más  mese Piroskáról

–Ismered a mesét Piroskáról? – kérdezte nagymamájától az ötéves unoka.
-igen. Ezt a mesét mindenki ismeri.
- Én nem szeretem ezt a mesét.
–Miért nem szereted?
_ Azért, mama, mert ha jönne a farkas, hogy téged megegyen,
én …
Itt elakadt a kisfiú szava.
Nagymama megölelte elérzékenyült unokáját. Gyere, ülj ide mellém, mondta, más mesét olvasok én neked Piroskáról.

Piroska nagymamája egy házikóban lakott a közeli erdőben. Egy nyári délelőtt az erdész rossz hírt hozott a családnak:
Beteg a nagymama, ágyban fekszik.
–Készülj, kislányom, menned kell nagymamádhoz! –szólította Piroskát az anyukája, miközben ételt, italt tett a hátizsákjába. Búcsúzóul a lelkére kötötte, hogy ne feledje, a legrövidebb út az egyenes út!
Piroska felvette hátizsákját, elköszönt anyukájától, és elindult. Amikor az erdőhöz ért, egy pillanatra megtorpant. Kereste az ösvényt, amelyen a nagymamájához mehet, amikor meghallotta: „Itt vagyok, előtted állok, viszlek, ahova akarod.” Köszönöm! –suttogta a kislány, és bizalommal lépett az előtte álló ösvényre, amely egy mesebelei erdőn át vitte őt a nagymamája háza felé.
Bármerre nézett virágtündérek ringtak a lenge szélben. A fák jóságos óriások voltak, óriási tenyerükön tartották a madarakat, akik neki daloltak.
„Szép az erdő, szép a lombja, Isten hozott, szép Piroska!” zengte egy színes tollú Pinty.
„Piroska, Piroska, fényes napunk van ma!” –fütyörészte a sárgarigó.
„Jó napot, jó napot, kisleány! –köszöntötte a szajkó.
„Fel is út, le is út, vigyázz, lányka, előtted a gyalogút!” –károgta egy varjú, amin ő jót nevetett.
Délben elcsendesedett az erdő, s ebben a csendben Piroska meghallotta, hogy zörög az avar. Arra nézett, s hát egy farkast látott a fák között. Azonnal eszébe jutott a mesebeli ordas, és léptei bizonytalanná váltak. Épp a menekülés módját fontolgatta, amikor az ösvényen megjelent a vadász.
–Ne félj, Piroska! Nem bánt a farkas, csak kíváncsiskodik. Az erdő az ő területe, és te idegen vagy számára. Csupán csak ismerkedni akar veled – bátorította a megrémült kislányt.
-És nem kell őt lelőni, mint a mesében?
- Nem, nem. A mesebeli rossz farkas a valóságban nem létezik.
A valódi farkas hasznos, mert megeszi az erdőben elpusztult állatokat. Így védi a vadon egészségét. Ezért a farkast az erdő orvosának is nevezik. Azonban vannak helyek, ahol az orvvadászok nagy számban lövik ki a farkasokat, és emiatt a kiveszés fenyegeti őket - magyarázta útközben a vadász. Nálunk törvény védi a farkast, és a többi vadállatot is.
Amikor útjuk végéhez értek, a vadász búcsúzóul azt tanácsolta Piroskának, hogy máskor ne járjon egyedül az erdőben! Mindig legyen vele egy felnőtt!
Ő megfogadta a tanácsot, és megköszönte a vadásznak, hogy elkísérte a nagymamája házáig.
Odabent kellemes hangulat fogadta. Nagymamája az asztal mellett ült, és az erdésszel beszélgetett.
–Hát jobban vagy, nagyanyó? – kérdezte meglepődve.
–Drága unokám, a jó hírre, hogy meglátogatsz, elmúlt minden bajom – felelte a nagymamája és megölelte unokáját, aki aztán az otthonról hozott finomságokat az asztalra tette, és biztatta nagyanyót, s vendégét, hogy fogyasszák jó étvággyal.
Délután Piroska haza készült. Nagyanyó kérte, hogy maradjon még, de ő magyarázkodott, hogy napvilág szeretné megtenni az utat erdőn át.
–Én hazáig kísérlek, maradj, ameddig akarsz – biztatta az erdész, de Piroska türelmetlenkedett, s így elindultak hazafelé.
Bár az alkonyodó nap sugarai még ragyogtak az erdei ösvényen, a fák emeleteinek lakói már éjszakai nyugalomra készültek.
Mire a nap eltűnt a látóhatárról, Piroska is hazaérkezett.
-Mesélj, lányom, hogy van nagymamád? – kérdezte az édesanyja.
-Jobban van. Amikor odaértem, beszélgetett az erdésszel, aki hazáig kísért.
–És amikor mentél, találkoztál valakivel az úton?
-Találkoztam… egy vadásszal, aki sok érdekességet mesélt a farkasokról, miközben mentünk nagymama háza felé.
Anyukája nem faggatta tovább.
–Nagyon bátor vagy– mondta, és nagy szeretettel ölelte magához kislányát.

Amikor véget ért a mese, az unoka megpuszilta nagymamája mindkét arcát, és örömmel mondta: Ez a mese nagyon szép! Köszönöm, mama!