Mesetündér és a mese története  

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Ez a mese magányosan szomorkodott egy polcon lévő könyvben. Takarítás közben rátalált a háziasszony.  Forgatta jobbra-balra, nem tudta, mit kezdjen vele. Kidobom, hisz semmi haszna nincs, mondta, de amikor bele akarta tenni a szemetes zsákba, megszólalt a könyvben a mese: Kérlek, ne dobj ki!

Még hasznomat veheti valaki.

Az asszony meggondolta magát, és visszatette a könyvet a polcra.

Éjjel Mesetündér beosont a szobába. Le

vette a polcról a könyvet, és elrepült vele Meseországba.

Másnap délelőtt különös zajra ébredt a mese.  Kilépett a könyvből, s hát egy fényes teremben találta magát, ahol egy nagy meseszőnyegen gyermekek ültek, és az ő nevét skandálták: Me-se! Me-se!

 Ők mindnyájan a barátaid szeretnének lenni. Itt az alkalom, hogy megismerjenek, mondta Mesetündér, és suhintott egyet a varázspálcájával, mire a csupa fül és szem közönség körében kiskirályok, nagy királyok, királyfik és királylányok, nagyasszonyok, kisasszonyok, hazugok és igazmondók, szegények és dúsgazdagok, tündérek és boszorkányok, törpék, manók óriások, varázslók és jövendőlők jelentek meg, s éltek valódi életet. 

Attól a naptól kezdve a mese többet nem szomorkodik.  

Mesetündér szárnyán járja a világot, és boldog, mert tudja, hogy aki őt meghallgatja, az örökre a lelkébe fogadja, és jószívvel adja tovább másoknak is.

Így jár ma is a mese szájról-szájra szerte a világban, és marad örökéletű.